A SERES.

Az ország legjobb kézműves sörei és helyi kistermelők portékái egy helyen!

Kézműves sörök & Termelői finomságok

A kézműves Seres

A kézműves Seres Kft. 2014-ben alakult egy fiatal házaspár merész álmából, hiszen Miskolcon elsőként vágtunk bele egy kizárólag magyar söröket felvonultató üzlet megnyitásába. Azóta is állandóan fejlődő szakértelemmel, töretlen lelkesedéssel és lendülettel forgalmazzuk és visszükk vásárról vásárra Magyarország legkiválóbb kézműves söreit. 2020 óta pedig ezen vásárokon megismert, kiváló hazai élelmiszereket előállító kistermelők portékáival is gazdagodott az „internetes kisbolt”, hisz célunk hogy minél több ember asztalára kerülhessenek nem csak a legjobb sörök, de közelben előállított, magas minőségű egyéb élelmiszerek is.

Magyar sörök

A prémium kategóriás palackos söröket a mai trendeknek és minden ízlésnek megfelelően, akár csomagban és díszdobozban is megvásárolhatják országszerte a különböző vásárokon és rendezvényeken egyaránt. (Hogy merre járunk, arról bővebben a Rendezvények menüpont alatt.)

 

MSKLC

2018-tól pedig már elérhetõ három saját készítésű sörünk is, melyet szeretett szülővárosunk (Miskolc) előtt tisztelegve MSKLC brand alatt, „Búza tér”, „Meggyesalja utca”, illetve „Komlóstető” névre kereszteltünk.
A sörök ízvilágának, címkéjének és a termékek nevének megalkotásakor, továbbá a főzés helyszínének kiválasztásakor szem előtt tartottuk hogy szeretett szülõvárosunkból minél többet tudjunk abba beletenni. Mind a miskolciakra, mind a borsodiakra nagyon is jellemző a – még országos átlagnál is nagyobb – lokálpatriotizmus, mely nálunk ebben a termékvonalban csúcsosodott ki. Véleményünk szerint ilyen kézműves termékek mögött a történet is ugyanolyan fontos tud lenni, mint maga az ital. Ettől függetlenül is mindenképp olyan főzetet szerettünk volna alkotni, mely méltón viselheti a város és azon belül kiemelt helyszínek (tér, utca, stb) nevét.

Fedezd fel legújabb termékeinket!