H Í R E K
2024. május 13.
XVIII. Nemzetközi Tudományos Konferencia a Kárpát-medence Ásványvizeiről
Tata, 2024. augusztus 29-30.
A
rendezvény célja szakmai fórumot biztosítani mindazoknak a
szakembereknek, akik az ásványvizek feltárásával, kutatásával,
tanulmányozásával, hasznosításával és védelmével foglalkoznak a
Kárpát-medencében. A 18. alkalommal megrendezésre kerülő
konferencia egy újabb lehetőséget nyújt eredményeik, terveik
bemutatására, egymás munkájának jobb megismerésére, valamint az egyes
szakterületek és régiók közötti együttműködés megteremtésére, illetve
bővítésére. Meghívó Invitation
2024. február 15.
Szanyi János publicisztikája az Élet és Irodalom folyóiratban:
Jereváni Rádió Elérhető a linken. (egy rövid reklám megtekintése után olvasható)
2024. január 22.
2024-ben is Víz Világnapi Fotóposzter Pályázat!A MHT BTSz és az ME MFK a VÍZ ezernyi arcának, áldásának és
kártételeinek, természetben betöltött szerepének, sok-irányú
felhasználásának, a Víz és az Ember kapcsolatának bemutatására
fotóposzter (fotók + magyarázó szöveg felhasz-nálásával készített, több
képből álló, poszter formájú) pályázatot hirdet.
A pályázat bárki számára nyílt! FelhvásAdatlap
2024. január 22.
Jocháné Edelényi Emőke temetése január 26-án pénteken 11 órakor lesz a dorogi temetőben.
Aznap
délután 15 órakor szentmisét tartanak a a törökőri Lisieuxi Szent Teréz
plébániatemplomban (1087 Budapest, Kerepesi út 33.).
(Technikai
részletek: a dorogi temető mindjárt a város határánál, baloldalt van.
Célszerű a jobbról, kb. 200 méterre előbb lévő TESCO-nál megállni, mert
a temető előtt kb. 4–5 autónyi parkoló van.)
2024. január 17. A MIVÍZ Kft. Vízbázisvédelmi koordinátori munkakörbe keres kollégát!
Munkakör
rövid leírása: A biztonságos ivóvízellátást szolgáló teljes körű
vízbázisvédelmi tevékenységek irányítása, valamint ezek alapjául
szolgáló hidrogeológiai feladatok elvégzése.
Munkavégzés helye: Miskolc, Bükk
Érdeklődni: Csiszár Gabriella, ivóvíz gazdálkodási vezető, csiszar.gabriella@miviz.hu
2023. október 25.
A Felszín Alatti Vizekért Alapítvány
a 2023. szeptember 13-14-én megrendezésre kerülő
"Almássy Endre XXIX. Konferencia a Felszín Alatti Vizekről"
A konferencia képeiA konferencia előadásai
2023. augusztus 14.
A Felszín Alatti Vizekért Alapítvány meghívja Önt és Kollégáit
a 2023. szeptember 13-14-én megrendezésre kerülő
"Almássy Endre XXIX. Konferencia a Felszín Alatti Vizekről"
című rendezvényére, mely ismét Siófokon a HOTEL MAGISTERN szállodában kerül megrendezésre.
Meghívó
Program
Menű Jelentkezés
2023. augusztus 28.
XVII. Nemzetközi Konferencia a Kárpát-medence Ásványvizeiről2023. 08. 31. - 09. 02. között kerül megrendezésre a Sapientia EMTE Csíkszeredai CampusánA tervezett program.
2023. augusztus 18.
A Felszín Alatti Vizekért Alapítvány petíciója az Alapvető Jogok Biztosához és a Jövő Nemzedékek Szószólójához:
levél
aláírható petíció
kérésre küldünk docx filet aláírásra, elküldésre!
2023. június 27.
2023. június 12.
2023. május 19.
A Felszín Alatti Vizekért Alapítvány
szakmai véleménye az engedély nélkül létesített kutakról szóló törvénytervezetről
Elérhető a linken.
2023. április 25.
A Magyar Vízkútfúrók Egyeseületének közleménye
az engedély nélkül létesített kutakról
Elérhető a linken.
2023. március 20.
2023. évi Víz Világnapi Fotóposzter Pályázat
Elkészült a fotóposzter pályázat értékelése, amely a lenti linken elérhető. részletek a itt.
2023. február 7.
2023. évi konferencia
Az „Almássy Endre Konferencia a felszín alatti vizekről” c. szakmai találkozó idén is megrendezésre kerül Várható időpont: 2023. szeptember 13-14. részletek a linken.
2023. január 16.
VÍZ VILÁGNAPI
FOTÓPOSZTER PÁLYÁZAT!
A
MHT BTSz és az ME MFK a VÍZ ezernyi arcának, áldásának és
kártételeinek, természetben betöltött szerepének, sok-irányú
felhasználásának, a Víz és az Ember kapcsolatának bemutatására
fotóposzter (fotók + magyarázó szöveg felhasz-nálásával készített, több
képből álló, poszter formájú) pályázatot hirdet.
A pályázat bárki számára nyílt!
Felhívás
Jelentkezési lap
2022. szeptember 9.
ABSZTRAKT KÖTET
A 2022. szeptember 14-15-én megrendezésre kerülő
„Almássy
Endre XXVIII. Konferencia a Felszín Alatti Vizekről”
című rendezvényének absztrakt kötete elérhető a linken.
2022.
augusztus 22.
M E G H Í V Ó
A Felszín Alatti Vizekért Alapítvány meghívja Önt és Kollégáit
a 2022. szeptember 14-15.-én megrendezésre kerülő
„Almássy Endre XXVIII. Konferencia a Felszín Alatti Vizekről”
című rendezvényére, mely ismét Siófokon a HOTEL MAGISTERN szállodában
kerül megrendezésre.
Jelentkezési határidő: 2022. augusztus 22.
Meghívó
Program (frissítve)
Jelentkezési lap
Menü
Tájékoztató a továbbképzéshez
régebbi hírek >>>
|