Nádas Étterem - Főoldal

Web Name: Nádas Étterem - Főoldal

WebSite: http://www.nadasetterem.hu

ID:356870

Keywords:

das,tterem,oldal

Description:



Ezúton szeretnénk elköszönni minden kedves vendégünktől, akik 1993 óta ellátogattak éttermünkbe, megtiszteltek Bennünket bizalmukkal!
Mivel 2022. JÚLIUS 3-án leszünk UTOLJÁRA NYITVA, így nehéz szívvel búcsúzunk, hiszen majd 30 éve – az étterem tulajdonosaiként – itt töltöttük életünk nagyon nagy részét. Sajnos a generációváltást semmilyen formában nem tudnánk megvalósítani, ezért is döntöttünk immáron 5-6 évvel ezelőtt úgy, hogy előbb-utóbb meg kell válnunk tőle.
Most adódott egy lehetőség melyben a város fejlődésének érdekében a helyi önkormányzat is támogatott bennünket.
A különböző feltételezések, találgatások lezárásául szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy az étterem helyén egy gyönyörű szép épületegyüttes fog megvalósulni – amit az AGÁRD-LUX Kft fog kivitelezni. A városban lakók, és az idelátogatók számára igényes üzletek kialakítása - akár lehet benne NÁDAS ÉTTEREM is - és lakások létesítése kezdődik. Ennek a kivitelezése természetesen a bontással fog kezdődni, hiszen a 80-as években készült épületet már nem lehet másképp hasznosítani.
MI BÚCSÚZUNK, és kívánunk mindenkinek boldog életet a megszépülő, megújuló városban!
Kádi Attila és Kádiné Egri Ilona

TAGS:das tterem oldal

<<< Thank you for your visit >>>

Websites to related :
Themeix &ndash; Ghost Themes, Je

   Themes WordPress Themes Ghost Themes Jekyll Themes HTML5 Templates Free Themes Membership Ghost Hosting Blog Support Contact

1. Skodaclub Dresden e.V. + Das

  

Nógrádi Vadaspark

   Nógrádi vadaspark Nógrádi vadaspark Vadaspark Vadaspark

Avaleht — EFÜ

   EFÜ Peamenüü TutvustusAutoriõigusFonogrammitootjate õig

Trophies Events &ndash; Van goed

   Navigation HomeAboutEventsContact HomeAboutEventsContact

Budafitness - Főoldal

  FőoldalGalériaÁrlistaEdzőinkCsoportos óra edzőkSzemélyi edzőkÓrarendNyitvatartásKapcsolatRólunkÚj cardio géprengetegRengeteg edzőgép t

Im hotel den saft auf das gesich

   https://internetbookingservice.de/die-scharfe-eva-long-sex-mit-der-ex-honsel-mom-saugt-kumpel-töchter-partnervermittlung-akademiker-25-größte-ber

Lâmpadas para projetores

  Login&times;Registo308 802 474(2a-6a 8-16h)info@lampadas-projetores.ptO seu cestoestá vazio0O seu cesto está vazio. Preencha-o!IntroduçãoIntroduç

Vízvizsgálatok * tanácsadás

  Vízvizsgálatok * tanácsadás * megoldás - Vízvizsgálat I Tanácsadás I Megoldás ÓLOM A VÍZBEN?!Vízvizsgálat és tanácsadás: 1-2124157&ti

Főoldal - FabroStone Kft.

  fabro_@_fabro.hu+36 75 310 810magyarToggle navigation FőoldalInspirációkRólunkTermékeinkViszonteladóinkSegítünkGinopKapcsolat 

ads

Hot Websites